Volt a Tudatlanság és a Tehetetlenség. Egyszer szerelembe estek, és gyerekük született. A gyermek egész életében sírt, hisz tehetetlen volt, de nem is tudta volna, hogy mit tegyen. Zokogott éjjel és nappal, míg végül csak ült egy hegytetőn hátravetett fejjel, és az égre meredő üres tekintetéből hangtalanul folytak a könnyek. Már nem tudott a külvilágról, a könnyek kiszárították a szemét és megvakult, lefolytak az arcán a fülébe, kivált belőlük a só, mely lerakódva megsüketítette. Hosszú évszázadok során az egész testét beborította a só, és már csak egy elnagyolt tömbnek látszik, de ha jól megnézed látszik egy arc, rajta két üveges szem, amelyekből még mindig folyik két kis ér a hangtalan bánat dallamára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése