A látvány elképesztő volt. A tenger kemény kristályos anyaggá dermedve örök fodrokban terült el a messzeségig, helyenként hullámok és vízoszlopok álltak benne, kővé fagyva az örökkévalóságig. A hosszú századok teljesen elsivatagosították, ahol régen víz volt, most teljes lett a szárazság. Aztán az egyik szigeten levő vulkán, amire mindenki azt hitte kialudt, újra kitört, hatalmas mennyiségű lávát és hamut zúdítva a környékre. A hatalmas erő, ami felszabadult a föld belsejéből megrepesztette a tengert egészen a legnagyobb mélységekig, és itt-ott apró erekben újra megjelent a víz. A kő nem tudta magába szívni, így lassacskán pocsolyák, majd kisebb tavacskák jelentek meg. A vulkáni hamut az erős nyugati szél messzire fújta a növények magjaival együtt, amik a víznek és a termékeny hamunak köszönhetően végre kihajthattak. Csak pár év kellett hozzá, hogy a kővé vált tengert belepje a fű és a kisebb virágok. A természet kitartó volt, és nemsoká nyoma sem volt a szárazságnak és a sivárságnak, bár a hullámhegyek még ma is ott tornyosulnak várva, hogy visszazuhanhassanak a tengerbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése