Nem az lett, amit vártam

Nem az lett, amit vártam. És ezzel lényegében megfogalmaztam a naaagy-nagy problémát, ami kis lelkemben kavarog és gomolyog, és folyton új csomót köt magára, ezért nem tudok én se kisimulni.

Szabolcs

Milyen egyszerű név. Mégsem hagy nyugodni. Már most nosztalgiázom, pedig mire föl? Arra a két hónapra? Ami nem is két hónap, mert ma csak harmadika van nem ötödike. És az is mi? Semmi! Ismeretség, testi, is némi lelki. Nem, a testi is csak némi. Mi a fenét gondoltam? Semmit, igen. Én ugye nem vártam semmit, azt most mégis. Vagy a másik nagyon jó megfogalmazás, hogy most meg az zavar, hogy nem vártam semmit, és tényleg az is lett belőle.

Mert igazából nem mondhatom, hogy “én ezt nem így képzeltem el a kislányos álmaimban”. Kezdjük ott, hogy a kislányos álmaim régen nem léteznek, és amit mégis “kezdő-álmoknak” lehet nevezni, azokban jó egy éve Merse szerepel, aki azért még mindig messze van a lányoktól. Ja, ha így vesszük nagyon nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elképzeltem, de valljuk meg fenemód érdekes lett volna, ha igen.

Problémám, hogy nincs, ezért gyártok magamnak. Gyönyörű. Ezt a lehető legtöbb gúnnyal küldöm magam felé. Ilyen hozzáállással nekem sem lesznek két hónapnál hosszabb kapcsolataim.

De amúgy már megint figyeled, hogy mit mondtam?! Ezen aggódom, szóval azt szeretném, ha ez hosszabb lenne, pedig egyrészt tudom, hogy nem lehet, másrészt nem is szeretném, mert én mondogatom mindig, hogy nem jó, ha az ember leragad az elsőnél, plánesőt, még csak nem is vagyok belé szerelmes! De azért úgy látszik jól esik ezen rágódnom, hogy “jaj, ez már nem olyan, mint az elején” és “össze vagyok zavarodva”. Hah, köpnöm kell.

Igazából kis önérzetemet az sértené, ha ennek nem úgy lenne vége, hogy ő majd szeptember után valamikor kimegy Kanadába és akkor elbúcsúzunk, hanem ha még előtte vége lenne, és azt nem én kezdeményezném. Hogy én mekkora egy hülye ribanc vagyok kérem, igen, igen! Le is írtam, így már mindenki tudhatja.

Nemgond, nemgond, no para, most négy nap nyugi még, addig visszavonulok a Kacathegyek mögé, képletesen és szó szerint is, és talán ha lejjebb bontom mindkettőt, ki fogok látni annyira, hogy valami felhomályosodjék a szemecskéim előtt.