Elnyomás

Ezt még három éve írtam irodalom órára, a feladat címe az volt, hogy "találkozás önmagammal". Alapvetően időben eltérő magammal, én kicsit átértelmeztem és lelkivilágban eltérővel beszélgettem.

Elnyomás

  Kimerített a nap. Az iskola, az emberek, a család. Este hulla fáradtan bedőltem az ágyba, és mikor befordultam a fal felé szembetaláltam magam vele. Tágra nyílt szemmel hamiskásan vigyorgott rám. Égnek emeltem a tekintetem, nyögtem egyet, becsuktam a szemem és elfordultam. Sértődött kis köhintés szemből. Kinyitottam a szemem, fél centire az arcomtól bosszús képpel ott volt Dúsa.

- Mit akarsz már? - kérdeztem felülve. Lendületből felpattant, és ki akart túrni az ágyamból. - Hé, mit csinálsz?

- Kérem vissza az ágyam! - felelte gyerekesen durcás hangon. Összességében mindig is gyerekes volt. Alacsony, nem tud értelmes, civilizált ember módjára viselkedni, csak ha fél, és az öltözködése alapján is azt mondta volna róla az ember, hogy egy gyerek, aki egyedül még nem tud rendesen felöltözni. A bő piszkosfehér ing lelógott a jobb válláról, és kilátszott a kulcscsontja alá rajzolt kacskaringós minta. Nadrágjának felemás szára volt, már meg se lepődtem rajta. Haja vöröse a szemébe lógott, amit egy ingerült fújással próbált eltüntetni onnan.

- Ez már nem a te ágyad - próbáltam lelökni a kis vakarcsot, de megmakacsolta magát, és a karomba harapott.

- De igen, az enyém és kérem vissza, adj vissza mindent, ami az enyém, ami nekem jár! - kiáltotta vadul az arcomba.

- És mégis mihez kezdenél vele, ha visszakapnád? - kérdeztem a harapásnyomot dörzsölgetve. - Ugyanazt, mint eddig? Annak aztán tényleg sok értelme lenne. - mondtam maró gúnnyal.

- És te mit csinálsz? Embertelen és lelketlen vagy! - támadott vissza.

- Nana, azért ez nem egészen igaz. Bár ha neked az az embertelen, hogy mással is törődök, nem csak Szépszeművel, akkor igen, embertelen vagyok.

- De nélkülem nem vagy egész ember, ezt te is tudod. - igyekezett a nemlétező lelkemre hatni. Már megint ugyanaz a történet. Már előre tudtam az egész beszélgetés kimenetelét, és nagyot sóhajtottam, mert tudtam, hogy attól még milliomodszorra is le kell játszanunk ezt a meccset. Időpontot tud választani, az vitathatatlan, ő este a legfrissebb, én meg akkor a legtompább.

- Idefigyelj Dúsa, fáradt vagyok, és te meg nagyon jól tudod azt, hogy miért csinálom ezt, miért nem engedlek vissza. Békét akarok, nyugalmat. És lehet, hogy nélküled nem vagyok egész ember, de veled nincs meg a nyugalmam.

- De hisz érezni jó! Nem emlékszel milyen volt Szépszeművel lenni, milyen jól éreztük magunkat? - elmerengett az emlékeiben. - Te meg most olyan távolságtartó vagy vele.

- Nem véletlenül! - mondtam felháborodva. - Ezek szerint elfelejtetted, hogy milyen volt Miatta szenvedni. Hogy tönkretett téged, te meg erre minket próbáltál tönkretenni örökre, hogy nekem kellett összekaparni a padlóról, és akárhányszor fogadtad meg, hogy soha többet nem fogsz a lábai előtt csúszni, mégis mindig megtetted! - egyre mérgesebb lettem, hogy megint itt tartunk és a végén már kiabáltam vele.

Láttam, amint az arca megrándul minden szavamra, ahogy visszaemlékezett a történtekre. Addig kellett ütnöm a vasat, amíg meleg.

- És vajon miért is akartad kitépni a szívedből? Nyilván, mert annyira jól megvoltatok, mi? Fogd már fel, hogy nem szeret téged! Téged nem, mást igen.

- Hagyd abba, fogd már be! - ordította sírva, és hasra vetette magát a padlón. Nagyon jól ment neki a drámázás. Lehajoltam hozzá, és megsimogattam a haját.

- Figyelj, aludj egy kicsit, ne törődj semmivel, én el leszek kettőnk helyett is.

- De nem fogsz többet visszaengedni, - mondta szipogva, félig rám nézve - pláne, ha úgy ítéled meg, hogy így jobb. - Láttam a fájdalmat és a kétségbeesést a szemében, de láttam a reményt is, hogy soha nem fogja feladni teljesen az álmát, és ezért nem fogom tudni igazán lecsillapítani soha. Akkor is meg kell próbálnom, amíg csak tudom, vissza kell tartanom. Sokkal erősebb nálam, és ezt sajnos már ő is tudja.

- Egyszer. Majd valamikor te is lehetsz az úr, ha nem veszélyes. De addig én fogok irányítani a te érdekedben. - Tudtam, hogy ezzel egy kis időre megnyugtathatom. - Addig is, szépen kérlek, ne próbáld kijátszani az önuralmam, ne akarj az ölébe feküdni, meg hasonlók.

- Meghasonlok. - tette hozzá egy félmosollyal. Elnevettem magam a viccünk hallatán. - Rendben - tette hozzá -, de azt nem ígérem, hogy nem AKAROK majd az ölébe feküdni, legfeljebb csöndben, magamban nyígok utána. De ha ő kezdeményez, nem garantálom, hogy nyugton maradok.

Révetegen sóhajtott egy nagyot.

- Már megint ábrándozol. - mondtam szemrehányón. - Olyat képzelsz, ami nincs.

- És az miért baj? - kérdezte sértődötten. - Olyankor legalább boldog vagyok.

- De az nem a valóság! - mondtam lassan, tagoltan. - A világod egy hazugság, és már annyira beleélted magad, hogy ezt észre sem veszed. Becsapod saját magad, és annál nagyobbat koppansz, mikor pofon üt a valóság.

- Te meg szándékosan elfelejted a szép dolgokat, csak a rosszra emlékszel. - indított újabb ellentámadást - Az milyen volt, mikor égtünk, nem csak én hanem te is, ne tagadd, az talán nem volt valóság? Amikor egy darabig az én szememmel láttad a dolgokat, és rájöttél, hogy jobb boldognak lenni, aztán esetleg néha szenvedni, de aztán megint csak talpra állni, mint egész életedben csigaházban élni, hogy se jóban se rosszban ne legyen részed. Az általános iskolában ez volt, és elismerem, hogy sokszor átvertek, de nem kell ennek mindig így lennie. Sokat tanultunk, és fejlődtünk, és bolond leszek magányosan élni, ha egyszer vannak végre barátaim, akikkel eltölthetem az időm, ahelyett, hogy egyedül gubbasztanék a padban.

A világért el nem ismertem volna, hogy igaza van, pedig fél évvel ezelőtt, még én is az ő álláspontján voltam. De azóta túl sok minden megváltozott, túlságosan sok. Az egész életem felbolydult, és mindig, amikor azt hiszem ennél aztán már nem lehet rosszabb, a sors rácáfol, és ránt még egyet a nyakamra szorult kötélen.

  Azt vettem észre, hogy amíg ezt végiggondoltam, lassan jobbra-balra ingattam a fejem, Dúsa pedig tudta, hogy kikezdte az elszántságom. Fáradtam a harcaink során, és én se voltam egész biztos abban, mi is a jó, mert tökéletes megoldás egyszerűen nem létezett, ő se tudott igazán jót. A különbség kettőnk között az volt, hogy ő Szépszeművel együtt képzelte el a javulást, én meg nélküle. Ha nem lenne olyan erős, kivitelezhetném is az elképzelésem. Mindössze annyi kell, hogy ne gondolkozzak, és minden meg van oldva.

- De az közel sem olyan egyszerű, igaz-e Rais? - nézett rám szomorúan mosolyogva. Belenéztem szürke szemébe, és nem tudtam mit akarok.

- Hagylak aludni - mondta végül - de ne felejtsd el, hogy sose hagyom magam legyőzni, és akármit teszel, Szépszemű mindig is az én felhőm, az én Holdam lesz, az egyetlen biztos pont a kusza életemben. Neked van ilyen biztos pontod, amiből erőt meríthetsz?  - nézett rám fürkészőn. - Pedig tudod, hogy sokkal könnyebb valaki miatt csinálni a dolgokat, mint magad miatt.

Nem feleltem, majd mikor láttam, hogy kiolvasta a szememből a választ, lehunytam a szemem és megpróbáltam összeszedni magam.

- Szép ábrándokat Raison. - szándékosan nem álmokat mondott.

Mikor kinyitottam a szemem, már nem volt ott senki, de a szívdobogását még mindig hallottam, de már jóval közelebbről. Csak egy kis halvány bökés a mellkasomban és az ostoba remény jelezte, hogy még mindig itt van.