Öltél már?
Tudod milyen érzés? Kezedben tartani egy másik életet. Teljesen mindegy, hogy mekkorát, az élet az élet. Amit te elveszel, hogy te maradj meg és ne ő.
Vagy csak puszta kíváncsiságból.
Az érzés, hogy te még mindig itt vagy, ő pedig már nem. Egy kis fanyarság is vegyül belé, mert neki már nem kell semmi miatt sem aggódnia, semmi miatt sem szenved már, de te igen. Ha mégis van egy kis szived, először amiatt, hogy az övé miattad nem dobog már. Emiatt szenvedhetsz, napokig, hónapokig, évekig. Paranoiás leszel, hallod a hangját a csendben, amikor senki sincs ott, csak ÉN. Elárulom, az nem az ő hangja, hanem az Enyém. Ugye milyen hihető vagyok? Simán az őrületbe tudlak kergetni azzal, hogy minden kis neszre azt súgom a füledbe, hogy itt van, visszajött, kimászott a föld alól, ahová olyan gondosan elrejtetted, újjáéledt a hamuból, pedig kétszer is ellenőrizted, hogy egy ép csont sem maradt belőle, mégis csak egy intésembe kerül, hogy belül máris visíts a rémülettől. Más is hallotta? Látta? Vajon tényleg egyedül voltam AKKOR? Vagy tudja még valaki? Mikor fogom véletlenül elkotyogni valakinek? És elhatározod, hogy soha többet nem iszol egy kortyot sem. Az emlékét is igyekszel kitörölni az egésznek, úgy teszel, mintha nem történt volna semmi. Rögtön eltüntettél minden nyomot, mintha sosem létezett volna. De mégis… amikor a párnára hajtod a fejed és egy kicsit megállnak a gondolataid, rögtön előrobban, és erővel sem tudod visszatartani a képeket és a hangokat. Eszedbe jut, hogyan tervezgetted, és arra is emlékszel, hogy a húzódozás mellett mégis milyen részletesen elképzelted, milyen tárgyilagosan fontolgattad, hogy hogyan is kéne megtenni. És ez megrémiszt, bepisilnél ijedtedben, ha lenne mit, mert azóta nem eszel és nem iszol rendesen. Napjában bocsánatot kérsz tőle, mert szerinted én azt akarom, hogy ezt tedd, hogy vezekelj.
Tévedsz.
Én csak azt akarom, hogy fogd fel, hogy a döntéseidnek súlya van.
Mikor nősz már fel?
Mikor választod végre a nehezebb utat?
Öltél már.
Ez is megvolt. Mit szeretnél még kipróbálni? Magadat megölni? Neeem, tudom hogy azzal még várni akarsz pár évtizedet, akármilyen vinnyogva is bizonygatod néha az ellenkezőjét. Mit akarsz még, hogy akarod még elcseszni az életed, az ép eszed? Ha még van ötleted, gyorsan csináld, ne húzzuk ezzel a drága időt. Legyünk túl most mindenen, hogy aztán legyen időnk helyreállítani a lelked.
Csináld csak.
De akkor ne hívj engem, hogy suttogjak a füledbe. Vagy akkor ne tedd meg, ne utána akarj velem beszélni, hanem előtte.
Erős vagy, csak nem tudsz róla. Hát az vagy. Csak gondolkozz!
Mikor nősz már fel?
Mikor választod végre a nehezebb utat? Csak azon lehet valamit elérni, ami szép is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése