Az egész ott indult, hogy még általános első osztálya után anyám beiratott a kézműves táborba. Nem tudtam elmenni, mert pár nappal előtte beteg lettem, és még a nyárnál is forróbb voltam a láz miatt egy hétig. Anyu reménykedett benne, hogy legalább pár napra le tudok menni Kismarosra, de nem jött össze. A többiek a Dunában fürödtek, én itthon vacogtam a hűtőfürdőben, mégsem ment le a lázam.
Következő évben megint volt tábor, és akkor már sikerült is eljutnom rá. Éva néni el volt ájulva, hogy milyen ügyes vagyok - ő biztos jobban tudta. Azt mondta, hogy ha szeretnék, jövőre járhatok akár a felsős kézműves szakkörbe is.
Így aztán harmadiktól kézművesre jártam, és roppant büszke voltam magamra, hogy a nagyok közt lehetek, akik akkor tényleg nagyon voltak, csupa hét- és nyolcadikos. Egészen hatodikig jártam is minden pénteken, szerettem csinálni, sokmindent megtanultam.
És mivel annak ellenére, hogy kitűnő voltam, semmi más nem érdekelt, csak a kézműveskedés, ezért Anyu valami ilyen jellegű sulit keresett nekem. Mindig Anyu. Megtalálta nekem a Kisképzőt, ahová két évig jártam előkészítőre.
Felvettek. Ugráltam örömömben. Ott ismertem meg Adélt és Vikit. Adélt, aki a természet lánya, és mindent ami zöld és nő fel tud valamire használni. A kakukkfüvet is. És Vikit, aki Pencen lakik, ahol a legeslegjobbakat lehet sétálni, az általam ismert világban mindenképp, és ahol kakukkfű is nő a hegyen. Így kerültünk Adéllal egy április végi napos napon a hegyre. Mire felértünk eleredt az eső, nem vészesen, de egyszerre minden szögből verdestek minket a cseppek.
Visszafelé nem arra mentünk, ahol feljöttünk, hanem kerültünk egyet a falu eleje felé. Adél meg leállt leszedni két nagy tányér bodzavirágot. Ő hallotta onnan, hogy valami visong. Madár vagy macska? Én csak amikor közelebb mentem hallottam meg. A susnyásban ott volt egy halott, azt hittem először, hogy patkány vagy hasonló, mert nagyon kicsi volt, a feje meg pont nem látszott. Ahogy mellé kerültem láttam, hogy egy fehér kismacska. A vernyákolás lejjebbről jött, a térdig érő fűben egy másik kis fehér ázott csomó sírt keservesen. Nem láttam többet, de élő biztosan nem volt. Felszedtem a kicsit és magamhoz ölelve gyors tempóban elindultunk a buszmegállóhoz. Adél előre sietett és vett tejet.
Az egész busz abban gyönyörködött, hogy a vizespalack kupakjából Adél a haját használva ecsetként mártogatja a cicának a tejet. Tudtuk, hogy nem az a legjobb neki, de a semminél akkor is több. Vácon beszaladtunk Adélékhoz, ahol fecskendővel etetgettük még egy kicsit, aztán bebugyoláltuk egy ing levágott ujjába. Addigra egészen megszáradt a kis csoffadék. Egyelőre ez lett a neve, mert tényleg találó rá, de elkereszteltük Bodzának, mert a bodzabokor mögött találtuk és amúgy is hófehér. Amennyire meg tudtuk ítélni kislány volt. Annyira pici volt, hogy elfért egy tenyeremben. A szeme még csukva, a köldökzsinór csonkja a hasán. Mégis olyan hangosan visongott, hogy megsüketült belé az ember. Ez volt az ő szerencséje.
Hazafelé végigdurmolta a zajos vonatot, villamost, metrót és trolit, és otthon az utcasarkon kezdett el vernyákolni, hogy a szembeszomszéd megkérdezte, hogy mi az, bagoly? Majdnem.
Kibéleltem neki egy cipősdobozt, de szinte semennyi időt nem töltött benne, mert ha nem fogtam, mindig visított. Végül velem aludt a matracon, magam mellé raktam egy pulcsira és azt átöleltem, a kezem a hátán volt. Így aludtunk elég felületesen, időközönként felkeltem megetetni. Néha rendesen rácuppant a fecskendő végére, és akkor megevett egy normális adagot, de különben a tej nagy része a bundájára és az én ruhámra ment. Simogattam a hasát nedves vattával, ahogy azt többen javasolták, hogy beinduljon az emésztése, rendszeresen pisilt, de más nem nagyon történt.
Másnap reggel vagy háromnegyed órám azzal ment el, hogy azon tanakodtam, magammal vigyem-e, amíg megveszem neki a tápot, vagy inkább maradjon itthon. Végül is hagytam a dobozban, mert akkor épp viszonylag csöndes volt, aztán rohanvást megjártam az utat az állatkereskedésig és vissza. A táppal sem volt könnyebb dolgom, nem lelkesedett érte, hogy valamit mindig a szájába dugok.
Délelőtt egy fáslival babahordozót csináltam magamra Anyu segítségével, amiben eleinte el is volt, de aztán folyton kimászott belőle a nyakamba és közvetlenül a fülembe visított.
Előástam az infralámpát, aminek először fél órát üvöltött, de aztán úgy nézett ki, hogy megszokta, ami nagyon üdvös lenne, mert nem akartam megint vele aludni. Délután felé majdnem egy órát átaludt, de közben is folyamatosan nyikorgott. Volt, hogy úgy ültem mellette, hogy a kezem rajta volt, és álmában szopta az ujjamat, nem látszott zavarni, hogy nem jön belőle semmi. Etetés után mindig pörölt a világgal egy jó öt percet, mire nyikorogva-helyezkedve újra elszunnyadt.
Úgy tűnt, hogy rendben lesznek a dolgok, van neki táp, már meleg is - rajtam kívül. Csak épp Pihét mintha kicserélték volna. Pihus a két egeremből az egyik, aki egy hete egyedül él, mióta Marcika kiköltözött a kertbe a föld alá. Pihe volt az ugrálós, aki látszólag csak fiatalodott az utóbbi egy év során, igazi Benjamin Button. Minden lehetőséget megragadott, hogy megszökjön. Most viszont egész nap sunyult. Mindig úgy mentem hozzá, hogy megmostam a kezem, de valahogy mégis érezhette a macska szagát, mert ugyan kijött a kezemre, de ott meg se moccant, ami tőle elég életidegen viselkedés. Egész nap fülelt, a fészkében kuporgott és riadtan lesett kifelé. Volt egy olyan sejtésem, hogy előző nap óta ő sem aludt többet, mint én.
Este egy kicsit ledőltem, amikor a cica is aluszkált, és amikor felébredtem láttam, hogy kissé elment az idő. Csodálkoztam is, hogy nem ébredtem fel a sírására. Ahogy fordultam kifele az ágyból először Pihét láttam meg, aki akkurátusan pakolgatta a szénaszálakat. Örültem, hogy nem kushad már egy helyben. De aztán megláttam, hogy a kiscica nem mozdul. Nem hűlt ki, mert a lámpa melegítette, de már halott volt. Nem is igazán látszott rajta, hogy meghalt, de mégis. Aztán szépen kihűltek a kis tappancsai és én beleraktam az egyik zokniba, amik között addig feküdt és kivittem.
Azt hiszem egy darabig nem lesz macskám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése