Túldramatizálás
Gina az ébresztőóra csörgésére ébredt. Gyorsan lenyomta és kipattant az ágyból. Ma volt a nagy nap. Ma van a 16. születésnapja, az édes 16 éves bulijával. Nem lesz akkora felhajtás, mert a szülei nem olyan gazdagok, de már nagyon várta. Hónapok óta készült rá, megtervezett mindent. A háta mögött már megszállottságról suttogtak, de ő úgy gondolta, hogy csak irigykednek rá, és ez titkos örömmel töltötte el. A kertjükben lesz a buli, mindenkit meghívott, aki számít - szerinte. Népszerű lánynak számított, úgyhogy ez a tinédzserek kegyetlen és rögös világában helytálló megállapítás volt.
A ruhája miatt addig nyúzta az anyját, amíg külön varrattak neki egyet, de megérte a pénzt és az időt, mert gyönyörű lett. Igazi hercegnő leszek benne - gondolta a lány és büszkén nézegette magát a tükörben a vállához fogva a ruhát a fogassal, mint már annyi reggelen a várva várt napig.
Szombat lévén nem kellett suliba mennie, és egész nap idegbajosan rohangált a házban, hogy minden a helyén legyen. A szülei próbálták csitítgatni, hogy ne aggódjon annyit, nem lesz semmi gond, csodásan fog sikerülni a bulija, de ő csak pattogott egész nap.
- Anyuuuuuuu! - kiabálta a tükrös asztalkája előtt állva. Az anyja lélekszakadva rohant be hozzá a szobájába. A lánya úgy markolta az asztal peremét, hogy kifehéredtek az ujjpercei, és az arcából is kifutott minden szín, félő volt, hogy elájul.
- Mi történt drágám? - kérdezte aggódva az anya.
- Nincs meg… eltűnt - remegte a lány.
- Mégis micsoda?
- Hát a rúzsom! Az Yves Saint-Lorain-os, az egyetlen, amit használok, mert az a legjobb! Eltűnt - a végére már sírt és lerogyott az ágy szélére.
- Biztos nem tetted máshová?
- Biztos, már mindenhol néztem - sírta.
- Ne aggódj drágám, használhatod az enyémet - ült mellé az anyja és megsimogatta lánya fejét, de az dühösen elhúzódott.
- De az nem ugyanaz! - sírta - Ez megy a ruhámhoz! Szerinted miért pont barackszínű anyagból van és halvány cseresznyevirág színűből a tüll a tetején? - kiabálta magából kikelve.
- Akkor rakj fel valami színtelen szájfényt, ami csak csillog.
- Eh - legyintett a lány megvetően. - Olyat csak a dedósok használnak, én már nő vagyok, a rúzs illik hozzám.
- És mi lenne, ha nem kennél a szádra semmit? - vetette fel az anyja reménykedve.
- De nézd már meg hogy néz ki a szám! - hajolt az arcába Gina és az ajkaira mutatott. - Jelentéktelen, ki kell emelni valamivel - beszéd közben felállt és a tükörhöz ment, ott nézegette tüzetesen magát és fintorgott a látvány miatt.
- Ugyan már kicsim, nagyon szép szád van, ne butáskodj - lépett hozzá az anyja kedvesen.
- Áh! - kiáltott fel és kiment a szobából.
- Most hová mész? - kiabált utána az anyja.
- Hova mennék, veszek új rúzst.
- De hát a drogéria már bezárt.
- A fenébe is, tényleg - fakadt ki Gina és dühösen a combjához csapta a kezét. - Felhívom Claire-t - mondta pár pillanat után és a nappaliba viharzott. Gyorsan bepötyögte a számot és amíg várt, hogy a barátnője felvegye, azt mantrázta, hogy „ilyen nincs, ez csak velem történhet meg, kész rémálom”.
- Halló - vette fel Claire.
- Hozd át az Yves Saint-Lorain-os rúzsodat, most rögtön - mondta köszönés helyett. - Az enyém eltűnt.
- Bocsi Gina, de nem tudok most átmenni, sőt már szólni is akartam, hogy nem biztos, hogy hatra odaérek hozzátok.
- Mi? - kérdezte egy oktávval magasabban a lány.
- Tudod Apa pont ma jött látogatóba és az esti géppel megy tovább. Tudod milyen ritkán látom.
- Jó - nyögte végül Gina - de igyekezz, ahogy csak tudsz, és hozd azt az átkozott rúzst.
- Jó, hozom, puszi - azzal lerakták a telefont.
A lány olyan ideges volt, hogy addig is csak nehezen tudott nyugton maradni, amíg az anyja megcsinálta a haját. Káprázatosan nézett ki, de ő mégis kritikus szemmel nézte magát, ahogy a tükör előtt illegett a fodros pánt nélküli ruhájában és a magassarkújában. Volt egy kis tiara a fején, és a nyaklánca, gyűrűje, karkötője is nagyon elegáns és míves ezüstékszer volt.
Hat előtt elkezdtek szállingózni a barátai. Az ajtóban állt, hogy fogadja őket, de nem tudott igazán őszintén mosolyogni a barátaira, csúnyának és védtelennek érezte magát, nem tökéletesnek, pedig ő mindig az volt. Egyre többen jöttek, de Claire még sehol sem volt, folyton őt leste, hogy mikor látja meg végre. Helyette a pasiját, Ashtont vette észre. Szeretett volna elbújni, de a fiú menthetetlenül közeledett felé azzal a széles és andalító mosolyával.
- Szia szépségem - köszönt, ahogy mellé ért, átkarolta a derekát, hogy magához húzza és megcsókolta. - Nahát, nincs rajtad rúzs - állapította meg, amikor hátrébb húzódott. - Így sokkal vonzóbb vagy - mosolygott rá és újra megcsókolta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése