Axel megállt a szobájában, lassan körbe fordulva szemügyre vett mindent, aztán elszánta magát. Felszedte a ruhákat a földről, a tisztaság függvényében vagy összehajtogatta őket és elrakta a szekrénybe, vagy berakta a fürdőben álló szennyestartóba. A könyveket és laphalmazokat elrendezve feltette az előzőleg rendbe szedett íróasztalra. Felfedezte, hogy van egy asztali lámpája. Soha életében nem ült asztalnál, amikor tanult vagy olvasott, az árvaházban nem is volt, és itt Nazaire-nél tüntetőleg nem használta, ugyanúgy a földön heverve ténykedett, vagy az ágy szélére támaszkodva. Az asztala eddig porfogóként és szemétlerakatként funkcionált. Gondolkodott rajta, hogy kirakja-e a falra a függvényekről szóló összefoglaló táblázatát, de úgy döntött, hogy az már túlzás lenne.
Nazaire a konyhában aprította a hagymát a vacsorához. Hallotta a zajt Axel szobája felől, és amikor a porszívó is bekapcsolt, letette a kést és kiment megnézni, hogy mit csinál a fiú. A látvány megdöbbentő volt. A szoba kaotikus zsúfoltsága feloldódni látszott, Axel az idő közben előtűnt padlót porszívózta. Nazaire első elképedése után hangosan felnevetett. Axel nem vette észre nevelőapját, úgyhogy megijedt a hangra. Kikapcsolta a gépet és összefont karral bosszúsan nézett Nazaire-ra.
- Mi van?
- Á, semmi. Axelt keresem, nem láttad valamerre? - kérdezte még mindig nevetve Nazaire.
- Nagyon vicces - mondta a fiú epésen, de elmosolyodott.
- Mi ütött beléd? Egy lányt vársz estére? - kuncogott.
- Csak gondoltam rendet rakok - vonta meg a vállát ártatlan képpel. Tovább pakolászott, mozdulatait Nazaire tekintete kísérte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése