Messziről a kakasnak és a bojlernek ugyanolyan a hangja

2011. nyárelő

Vasárnap

- Jó reggelt! - köszönök a konyhába lépve, és majdnem felbukom a Kisebbik fiú kinyújtott lábában, aki az étkezőasztalnál ül a bátyjával.

- Jó reggelt! - hangzik több felől a válasz. A két kifeküdt kutya között szlalomozva a tágas konyha másik végébe megyek, ahol az Anyám épp azt ecseteli, mennyire rosszul aludtunk az éjjel. Én azért, mert ő horkolt, ő meg, mert én nem tudtam aludni.

- Jaj hát ezt igazán megoldhattuk volna! - mondja Keresztanyám. - Aludhatott volna bármelyik szobában, nálunk is akár, vagy a nappaliban is. Szia drágám - fordul felém -, mit kérsz inni? Narancslevet?

- Igen köszönöm, az jó lesz - mosolygok a Keresztanyámra, aki kiveszi a hatalmas ezüstszürke hűtőből a Hohes C-s dobozt és a konyhaszekrényből elővett halványkék üvegpohárba önt belőle nekem. Éppcsak megköszöntem, tovább kényeztet.

- És enni mit szeretnél? Van még a tegnapi sütögetésből kolbász, vagy pirítós vajjal, sajttal, mit szólsz? De maradt még az éttermi kajából is, müzli viszont sajnos nincs. Alig van most itthon kaja, ma akartam menni boltba.

- Akkor maradok a pirítósnál - döntöm el, közben azon mosolygok magamban, hogy valóban, milyen szegényes az ételválaszték.

  Ahogy átvettem a tányéromat a két frissen sült, holland vajjal megkent pirítóssal már hallom is magam mögött a kutyakarmok kopogását a járólapokon. A golden retriever nyálcsorgatva lihegve áll előttem és barna szemével a tányéromat bűvöli.

- Bocsi, de ez az enyém - közlöm vele a szomorú tény, de nem veszi jó néven az elutasítást, és amikor Anyámmal és Keresztanyámmal kiülünk a konyhához tartozó teraszra enni, odajön hozzám és a fejét a combomra fekteti, minek következtében tetemes mennyiségű szőrrel és nyállal ajándékoz meg.

- Jaj ne, nem szabad! Tünés! - szólok rá, és Keresztanyám barátja elcsalogatja, így megmenekülök. Kimegyek a mosdóba és mikor visszajövök azt hallom, hogy Keresztanyám meghívott minket Hollandiába, ahová július elsején kiköltöznek és majd három napra meglátogatjuk őket.

Repülővel.

Amszterdamot is megnézzük.

Ez egyszerűen fantasztikus!

Hétfő

- Jó reggelt! - köszönök a konyhába lépve. Apám nem hall és éppen eszik, így mégegyszer odaszólok neki, hangosabban.

- Szia - vigyorog paprikával a kezében -, fölébredtél? Eszel?

  Bólintok és megpróbálok a hűtőhöz férkőzni, de olyan kicsi a hely, hogy ez csak nehezen megy. Ahogy kinyitom az ajtaját megcsap a tömény hússzag. Nem tudom igazából, hogy ez azért zavar-e, mert lényegében vegetáriánus vagyok, vagy ez már mindenki másnak is megbotránkoztatná a szaglósejtjeit. Általam fogyaszthatónak tartott reggelineműt nem nagyon találok. Pünkösd volt, a boltok zárva, Apám meg nem készült fel rá, hogy jövök, bár ez az én hibám is, mert nem szóltam időben. Előhalászom a jéghideg kenyérdarabot és átpréselem magam Apu széke és a konyhapult között. Elveszem az asztalról a vajat és a sajtot és egy paradicsommal megkoronázva kész a reggelim. Alapos kutatás után a legtisztább bögrébe öntök egy kis tejet. Ez legalább tényleg tejízű.

  Miután megettem, elmosogatok és bemegyek a szobámba (azaz a nappaliba), előhalászom a füzetemet és irogatok egy kicsit. A szemem sarkából egy fehét fodrozódó remegést látok. Odapillantok. Apám áll a kanapé mellett meggörnyedt háttal, a kezében vizesfehér konyharuha, ami a Parkinson kórja miatt reszket.

- Készüld össze magad - mondja -, mert mindjárt megyünk Elekék telkére meggyet szedni. Úgy tíz kilónyit - teszi hozzá - azt abból majd leves meg befőtt lesz - azzal visszacsoszog a konyhába.

Megyünk a szomszédék telkére.

Meggyet szedni.

Itteni viszonylatban ez egyszerűen fantasztikus.