2014. január 19. vasárnap
Azoknak, akik nem tudják magukról, hogy olyanok, amilyenek. Ami nem jó.
Azoknak, akik nem látják, ha valaki agyára mennek.
Akik azt hiszik, hogy tudnak valamit, jók valamiben, és közben nagyon nem.
Nem vagyok bunkó - úgy általában - de lassan az leszek.
Egy idő után nekem is kiakad a hülyeségtolerálóm, és abból lesz az, hogy elküldöm a másikat a búsba.
Nagyon szép dolog, hogy valaki csinál valamit, igyekszik benne, és nem csak ül a fenekén és a szája széléről csordogáló nyál szépen tócsát képez alatta, amitől még fel is fázik.
De könyörgöm.
Emberek.
Kicsit vegyük észre magunkat.
Az persze lehetetlen, hogy sose legyen senki se irritáló a másik felé, de nagyon sok agyzsibbasztó élménytől megkímélhetnénk a másik szerencsétlen embertársunkat.
Nem tudom elhinni, hogy emberek ennyire nem képesek felismerni, hogy mocskosul gyengék valamiben! Ezzel semmi baj, másban meg lehetnek a legjobbak. De akkor foglalkozzon azzal, és ne a legnagyobb gyengeségével, és ne ömlessze a világra, hogy megfulladjunk benne. Vagy akkor csiszolgassa szépen otthon, ahol senki se hallja/látja, és ha már fejlődött, akkor lehet véleményeztetni. Én se állok neki énekelni az utcán, mert tudom, hogy nem tapsot kapnék, hanem befogott füleket és paradicsomot.
Vagy túl nagyot kérek?
És akkor még ott van az, hogy az ilyen szenvedőket bátorítjuk, hogy milyen jó, amit csinál, és az igazi tehetségekre meg szarunk? Igen? Nagyon szép, igazán!
Vak vezet világtalant.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése